Home > > Mike Quinsey - SaLuSa, November 7, 2012

SaLuSa – 2012. November 7.
 
Mike Quinsey közvetítése- 


Az izgalom növekszik a következő hetek elvárásainak köszönhetően, amikor a felemelkedés felé az első realizálódó lépés közelebb kerül, mivel Obama megtartotta vezető pozícióját az elnökválasztás során. Sok függ az eredményektől, de az emberek nem hagyták, hogy az ellenzék bolondot csináljon belőlük. Felismerték Obama komoly szándékát: a népért való síkra szállást és látják az eredményeit – annak ellenére, hogy ezt mások tagadni próbálják. Fordult a kocka és az emberek felébrednek és felismerik az igazságot és egyre jobban hallgatnak a megérzéseikre államvezetőik választásakor. Emellett növekszik a messzemenő változások szükségességének érzésére, amik elvezethetnek benneteket az Új Korba.

Természetesen szolgálunk majd magyarázattal a rátok váró változásokkal kapcsolatban, hogy a lakosság megértse, mi-miért történik. Hiszen nagyon fontos a lakosság támogatásnak elnyerése, hogy a régi valóságból egy egyenletes átmenet legyen garantálható. A régit szükséges lezárni és minden, ami helyette jön, már régóta készen áll. A rátok váró feladatok a fénymunkások csodálatos munkája által egyszerűbbé váltak és még egyszerűbbek lesznek, ha a sötét erők oda kerülnek, ahonnan már nem ér el a kezük. Befolyásuk gyengül, és szövetségeseinkkel együtt gondoskodunk arról, hogy ne térhessenek többet vissza. Az időbeliség miatt nem aggódunk annyira, mint ti, mert tudjuk, hogy Minden rendben lesz és a felemelkedés úgy alakul, ahogyan azt megtervezték.

Azt ajánljuk nektek, hogy mostantól ügyeljetek arra, Obama szavaira, mert nála találjátok meg az első egyértelmű jeleket, mert ő most már képes akadálytalanul előre lépni. Eddig folyamatosan akadályozva volt, sőt a népet szolgáló döntéshozatalai miatt rossz hírbe hozták. Hagyjátok a valódi Obamát igaz útján járni, akkor felismeritek a benneteket nagy léptekben segítő vezetői kvalitásait. A dualitás nagyjából lezárult, de sok „egyén” még kijátssza utolsó kártyáit. De mivel egyre erősebben izolálódnak, a hatalmuk is egyre gyengül. Bátorító a mód, ahogyan a sötét energiákat átalakító FÉNY-csoportok létrejönnek. Mint kollektíva, a csoportok összlétszámát tekintve egy hatalmas erővé alakul, ami az egész bolygó területén eloszlik, és erre lehet építeni.

Ha a felemelkedés megtörténik, akkor még nem vagyunk meg a ’munkával’, mert a fejlődésetek [evolúciótok] folytatódik, a következő lehetőség felé, amikor tovább emelkedhettek. Az Aranykor csodálatos élmény lesz, ami eltér az eddigi dualitásban tapasztaltaktól. Boldogok lesztek és nagy örömmel tölt el benneteket a létezés, ezt eddig még nem tapasztalhattátok meg túl gyakran. A másokkal szembeni bizalom és a bizonyosság – teljesen természetes lesz akkor, mert felismeritek, hogy a magasabb dimenziókban minden lélek ’Fény-ből’ van. Emellett a bennetek rejlő Fény fog titeket ’azonosítani’ és ezt a összes többi lélek fel fogja ismerni. Ekkor csak az igazság lesz érzékelhető és minden, ami ennél kevesebb elárul benneteket.

Kedvesek: mily hosszú utat tettetek meg, mióta az alacsonyabb rezgéstartományba zuhantatok! Az idő lelassult és úgy tűnt, mintha eonokra lenne szükségetek a felemelkedésetekhez. De még akkor is, amikor a sötétség legmélyebb bugyraiban időztetek, megőriztétek Isteni szikrátokat és nem veszítettétek el teljesen a FORRÁS-hoz való kapcsolódást. Tudtátok, hogy nehéz lesz, de azt is tudtátok, hogy Isten soha nem hagy cserben benneteket és teljesen visszatértek a FÉNY. Időközben már sokan tudják köztetek, hogy ez így igaz és készek a felemelkedéshez és az 5. dimenziós – vagy még magasabb - helyük elfoglalására. Pontosan ott találjátok magatokat, ahova engedélyetek van a tartózkodásra, de természetesen szabadon mozoghattok az alacsonyabb dimenziókon belül is.

Ó igen, tudjuk milyen hatása lesz a Felfedésnek [galaktikus rokonaink létezésnek hivatalos bejelentése], ha végre bekövetkezhet, ez pedig végre lehetőséget biztosít majd számunkra, hogy találkozhassunk veletek. Azonban ez továbbra is egy gondosan megtervezett eseménynek kell maradnia, hogy mindennemű negatív hatást a minimumra csökkentsünk a lakosság körében. A félelem egy hatalmas erő, amivel az Illuminátus évezredek óta játszadozott, de a lakosság lassan átpártol hozzánk. Nincs semmilyen indoka, hogy mi a FÉNY Galaktikus Föderációja valaha is „veszélyt” jelentettünk volna, épp ellenkezőleg lelepleztük a hazugságot, amit rólunk terjesztettek. Valójában sokan olvasták a hőstetteket, amikor a háborús szándékú elemeket visszatartottunk attól, hogy egy újabb világháborút robbantsanak ki.

Már sok-sok éve annak, hogy először kerestük fel az állami vezetőiteket, felajánlva nekik segítségünket a béke megteremtésében; de ezt az ajánlatot visszautasították. És azóta, kb. 70 éve gyakran visszatértünk, hogy megújítsuk ajánlatunkat, de továbbra is elutasítottak minket. A fordulópont akkor jött el, amikor közültek sokan követték a hívó szavunkat és 1987-ben a Harmonikus Konvergencia alkalmával összekapcsolódtak. Az eredmény annyira pozitív volt, hogy megváltoztattátok civilizációtok útirányát, így a FÉNY egy magasabb szintje felé fordult. Ezután nagyon sikeresen dolgoztatok a felemelkedés való felkészülés során. Minden segítséget megadhatunk, amire szükségetek van; de a végső „számvetésnél” ti magatok döntötök a dolgok kimeneteléről. A szabad akarat áll mindenek felett és ezt mi is tiszteletben tartjuk.

Előbb vagy utóbb a még csak most ébredők is megtudnak valamennyit az átváltozásról és akkor szükségük lesz azoknak a segítségére, akik szélesebb körűen informáltak. Itt nagy szolgálatot tehettek, mert képesek vagytok tudásotokat tovább adni. Kielégítően meg tudjátok válaszolni a kérdéseket, amiket hozzátok intéznek; ez az első körben elegendő lesz, hogy elősegítsétek a fejlődésüket. Mert az egyszerre kapott túl sok információ megterhelő lehet és a Jót tönkre teheti, ami elérhető lett volna vele. Egy lélek sem állíthatja, hogy valamilyen információforrás ne állt volna rendelkezésére, hogy megtudjon valamit a felemelkedésről. Természetesen rövid az idő, mégis megpróbáljuk a tényekről a lehető legtöbb embert informálni.

Lazítsatok és leljétek örömötöket az utolsó napokban, amik várhatóan izgalmasak és tartalmasak lesznek. Engedjétek meg a többieknek, hogy a felemelkedésük saját útját járják, tudva, hogy ők helyes döntést hoznak majd. Ez intuitív módon fog történni és ezzel saját jövőjük szükségleteiről gondoskodnak – és nem (vakon) követnek másokat. Olyan időket éltek, amikor saját szükségleteitek állnak a középpontban; ezért ne habozzatok és kövessétek saját intuíciótokat [belső hangotokat]. Ha készen álltok a ’felemelkedéshez’, meg is valósítjátok; és gondoljatok arra, ez nem ’véletlenszerűen’ történik, mert ezt a lehetőséget saját igyekezeteteknek köszönhetitek.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és számolom a napokat, ami még hátra van, amikor számításaink szerint megkezdhetjük küldetésünk utolsó fázisát.
Szeretünk titeket mint mindig, és különösen szép lelkeknek látunk benneteket.
Köszönet, SaLuSa!

Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://www.treeofthegoldenlight.com




Dear readers,
If you would like to help translate messages from Mike Quinsey into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.