Home > > Mike Quinsey - SaLuSa, August 10, 2012

SaLuSa – 2012. augusztus 10.

– Mike Quinsey közvetítése –

A benneteket körülvevő energiák gyorsan emelkednek és az érzékeny antennákkal rendelkezők kifejezetten regeneráló hatásúnak találják majd. Ez így is marad az egész felemelkedési folyamat során és közben képessé váltok a felemelkedésre. A hihetetlen utazásotok, ami a dualitás több száz életciklusát magában foglalta, lassan lezárul. Minden léleknek alkalma lesz ezt a fejezetet a háta mögött hagyni, ezért hasznos, ha felkészülten fogadjátok a felemelkedést. Sokan jó szándékkal élték életüket és azt mondják róluk, „aranyból van a szívük”. Ők is felemelkednek, mert a felemelkedésnek semmi köze a vallásokhoz, még akkor sem, ha egyes hívő lelkek úgymond „Istennek tetsző” viselkedést követnek.

Gyakran beszéltünk róla, hogy mindannyian egyek vagyunk, és ha ezt képesek vagytok elfogadni – és másokkal is úgy bántok, mint saját magatokkal - akkor jól haladtok a FÉNYBE vezető úton. A sötét lények „cserbenhagyták” FÉNYÜKET, hogy mohóságukat hizlalják ahelyett, hogy osztozzanak. Érdektelenségüket mutatták más lelkekkel szemben, együttérzés és szeretet helyett csak problémákat okoztak. „Ellenségeket” teremettek, ahol egyébként nem voltak, Vallásokat tettek tönkre, démonizálva, hogy az egyik hívő a másik vallású „nyakának ugorjon”. Ha a szándékukban álló terveket, a káosz szítását, átlátjátok, akkor képesek lesztek energiájukról elhatárolódni és FÉNYETEKET a sötétség területeire küldeni, hogy azokat (energetikailag) átváltoztassátok.

Teremtsetek olyan helyzeteket, amik megemelik energiaszinteteket, így magatokhoz vonzotok minden jót és tisztát. Amit most olvastok üzenetet szintén ilyen vagy a zene, amit hallgattok és életetekben azok a dolgok, amiket élveztek, ami örömöt szereznek szintén ilyen dolgok. De léteznek olyan tévéfilmek és show-k, amik kifejezetten a nyugtalanítás céljával, negatív cselekményekkel és elképzelésekkel bombázzák a nézőket. E mögött az a szándék húzódik meg, hogy olyan állapotba programozzanak benneteket, amikor már a jó és rossz feletti ítélőképességetek szertefoszlik. Ezáltal érzéketlenné és érdektelenné váltok a gyilkolással és a rombolással kapcsolatban, ha az realitásotok részévé válik. Hogy találhatnátok így meg a belső és külső békét, ha érzékeitek folyamatosan ilyen negatív képeknek vannak kitéve? Törekedjetek a  választékosságra és olyan dolgokkal foglalkozzatok, amik örömet, boldogságot és szeretetet hoznak mindennapjaitokban.

Túl sokáig voltatok kitéve mindenfajta negatív ráhatásoknak, míg azok már majdnem teljesen elfogadottakká váltak köreitekben. De természetesen pont ez volt a sötét erők célja – de ezt nem tudják rátok erőszakolni, ha ti nem lesztek partnerek és nem engeditek! Ez nem azt jelenti, hogy szükségszerű fellépni ellenük, hanem válasszatok helyettük egy olyan életstílust, ami a FÉNY útját követi és messze kiemel az alacsony energiák szintjéből. Sikerrel járhattok, ha eltökéltségetekkel és képességetekkel kitartotok elveitek mellett. Nem szükséges a tömeggel sodródni, hogy társadalmilag „elfogadottak” legyetek, hanem kövessétek saját „erélykódexeteket”, ami alapján cselekedtek.

Nem akarunk prédikálni, hiszen nektek kell a végén felelősséget vállalni a cselekedeteitekért. Amit mi tehetünk, az útmutatást adni, hogy természetességgel lépjetek a felemelkedés útjára. Ehhez nem kell szentté válni, hanem elegendő a legmegfelelőbb megtestesülését élni életeteknek, amiről azt gondoljátok „jó élet”. Ehhez nem kell szélsőségek között mozogni, hanem csak meg kell tenni minden tőletek telhetőt, hogy a FÉNYBEN éljetek és „útitársaitoknak” minden lehetséges segítséget megadjatok. Milyen csodálatos hely lenne a Föld, ha mindannyian e szerint élnétek! Ez nem álom, mert a felemelkedéssel minden álmotok felülmúlja önmagát.   

Mivel az idő előrehaladott állapotban van és jobban átlátjátok a helyzetet, ez természetesen további kérdések felmerüléséhez vezet. Teljesen egyértelmű, hogy még több részletet szeretnétek megtudni, mert kezditek elfogadni, hogy a felemelkedés drámai változásokat hoz életkörülményeitekben. Tudjuk, hogy minél több információt adunk át nektek, annál egyszerűbb lesz az utazásotok befejezése. Még akkor is, ha ez az utolsó időszak egy új kezdet is egyben, megértjük, hogy szeretnétek megfelelően felkészültek lenni. Ezért tudattam Michael Arkangyallal, hogy Steve Beckow Michael Arkangyallal folytatott interjújának példányát tegye elérhetővé számotokra, amit Linda Dillon közvetített augusztus 6-án. Ez egy meglehetősen jól összefoglalt magyarázat a felemelkedéssel járó, világosan részletező folyamatokról, így teljes mértékben közérthető.

A felemelkedés ösvénye még mindig ködös, mert még néhány eseményt egy nagyon rövid rendelkezésre álló időbe kell bepréselni, mint azt korábban reméltük. Tehát fogadjátok az eseményeket úgy, ahogy jönnek, annak tudatában, hogy az adott időben, tökéletesen és megfelelően felkészültek lesztek. A kapcsolatfelvételre - ami sok dolog indítókulcsa is egyben - kínálkoznak lehetőségek és reméljük előbbre jutunk, ha a jelenlétünkkel kapcsolatban a hivatalos bejelentés megtörténik, ez különösen fontos számunkra.  Immár sok millióan tudnak létezésünkről és közben eltelt 70 év alatt megbizonyosodhattatok e felől. Soha nem voltunk ilyen gyakran láthatóak égboltokon, hiszen szándékosan, mindenki számára jól látható helyekre pozícionáljuk magunkat. Ami még nem közismert tény, hogy a béke fenntartásán tevékenykedünk és egy további világháború kitörését is megakadályoztuk. Néhány évvel ezelőtt atomfegyverek használatát hiúsítottuk meg. Nemrégiben pedig a hamis zászló alatti (false flag) akciókat akadályoztunk meg, ami nagy összetűzésekkel jártak volna.  Természetesen a kormányaitok és a katonaságaitok sem akarnak olyan helyzetbe kerülni, hogy ilyen típusú akciókat beismerjenek, mert félnek a következményektől. De nemsokára meg kell történnie és nyomást fogunk gyakorolni a kormányokra, hogy elismerjék a velünk való kapcsolatot és így nyíltan mozoghatnánk köztetek. Egyesek még mindig azt hiszik, le akarunk igázni benneteket; de ez nem igaz, mert ha ez lett volna a tervünk, miért vártunk volna eddig? Úgy látjuk ez az ötlet sok éves negatív sajtó hozadéka, „szörnyeknek” próbálnak minket beállítani és állítólag csak arra várunk, hogy „lecsapjunk” rátok.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és szeretném kiemelni a tényt, hogy mi mindannyian felemelkedett lények vagyunk – mint ahogy a Fény Csillagnemzetségek (Galaktikus) Föderációjának minden tagja az!  Így, leszámítva a meghamisított üzeneteket, nincs tudomásunk bármilyen fajta „ellenségeskedő” esetekről veletek szemben. Kérünk benneteket, ne keverjetek össze minket a „Szürkékkel” („Greys”), akik emberrablásokért felelősek. Emlékezzetek vissza, hogy őket maga az Egyesült Államok hívta meg egy közös együttműködés keretében, hasznos információk megszerzése céljából.

Legyetek áldottak Szeretteink és tartsátok szemeiteket a nagyszerű rátok váró jövőn.

Köszönet, SaLuSa!

Mike Quinsey

 

magyar nyelvű fordítás: Scarlett

forrás: http://www.treeofthegoldenlight.com

 



Dear readers,
If you would like to help translate messages from Mike Quinsey into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.