Home > > Mike Quinsey - SaLuSa, December 19, 2012

SaLuSa – 2012. December 19.
 
Mike Quinsey közvetítése- 


Sok különböző véleményt hallotok december 21. jelentőségével kapcsolatban. Azonban egy dolog biztos, mindannyian megtapasztaljátok a frekvenciaváltozást. Nem kerülhet el senkit, anélkül, hogy megérintene, de azok, akik várják és befogadják, nagyobb tudatossággal rendelkeznek általa. A hosszú távú hatások megmutatják, hogy a sok változás hogyan haladt előre, de mégis szükség volt bizonyos időre, hogy láthatóvá váljanak. Ami azonban bizonyítható, hogy az emberi tudatosság egy nagy energialöketet kapott, mely a jövő nyitottabb víziójához vezet. Ezzel karöltve jár a felismerés, hogy a létre hozott eredmény a kivetítéseitek, kívánságaitok és szándékaitokat tükrözi. Mivel most még több FÉNY van jelen, mint korábban valaha, a gondolataitok fókuszálásában pozitívnak és gondosnak kell lennetek.

Nemsokára egy fokozottabb tudatosságot éltek meg, ha észreveszitek a körülöttetek lévő változásokat. Talán finom természetűek, de a megkönnyebbülés érzése lesz érzékelhető és egy örömteli kifejeződés lesz tapasztalható – méghozzá a szokványosnál több embernél. Ez megfelelőbb élethez való hozzáállást jelent és képesek lesztek barátságos attitűdötöket kifelé is mutatni; azt tapasztaljátok, hogy egy új belső lazaság terjed el, így bizonyos helyzeteket is e szerint kezeltek. Más szavakkal: egy újfajta béke vetette meg lábát a Földön, mely véget vet a káosznak, a konfliktusoknak és a háborúknak. Ennek csináltatok „helyet” a színpadon és ez segíteni fog álmaitok beteljesítésében, mert sok dolognak meg kell változnia, hogy bevezessenek benneteket az Új Korba. Egy csodás időszak kezdetén álltok: a boldogság és az elégedettség korának kezdetén.

Tudjuk, hogy arra koncentráltok most, hogyan készítsétek fel magatokat az eljövendőkre, és tudjátok, hogy hasznos lehet, a szellemi tisztaságot megőrizni; és ha lehetséges, keressetek ezen a napon egy helyet, ahol nyugodtan és zavartalanul lehettek. Az energiák 11:11-kor érik el a csúcspontot, de utána is tovább áramlik és lehetséges, hogy még hosszasan érzékelni fogjátok. És 12:12-kor valószínűleg még egy erőteljes benyomás ér benneteket; de ügyeljetek a következő napokban [dec.23 estig mindenképp –ford megj.] a magatokban tapasztalható változásokra. Összességében meglepő lehet, ha semmit nem éreznétek; de ez onnan jöhet, hogy képtelen vagytok meghatározni, mi lehet normális – vagy képtelenek vagytok értékelni az igazodás eredményét. Ne kételkedjetek az érzékeléseitekben, mert teljes mértékben érzékenyek vagytok a változásokra, mint azt gondolnátok volna magatokról.

Kedvesek: a végső időkre vártatok oly nagyon és nem fognak nektek csalódást okozni. Hogy tudatában vagytok a dualitás elhagyásának, ez egy másik dimenzióba emel benneteket és képessé tesz az alsóbb rezgésszinttel való kapcsolat lerázására. Az eddig életetek bizonytalanságai, a problémák, a stressz elindulnak egy örömtelibb, békésebb és elégedettebb élet felé. Ezt nem lehet elnyomni, és azoknak, akik a sötét erőkhöz tartoztak, nem lesz hatalmuk, hogy elnyomjanak benneteket vagy befolyásolják a dolgok kimenetét.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és nagy figyelemmel fogom kísérni előrehaladásotokat. Azt szeretnénk, hogy minden további befolyástól mentesen tapasztaljátok meg ezt az időt. A Galaktikus Föderáció rendkívül örül Fényetek győzelmének, és sok örömet kívánunk az elkövetkezendő napokra.

Köszönet SaLuSa
Mike Quinsey

[Megjegyzés: Mike Quinsey csatornázása 12.28. után lesz csak legközelebb.]

Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://www.treeofthegoldenlight.com/First_Contact/mike_quinsey/channeled%20messages/December%202012/salusa__19december2012.htm





Dear readers,
If you would like to help translate messages from Mike Quinsey into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.