Home > > Mike Quinsey - SaLuSa, July 27 , 2011

SaLuSa, July 27 , 2011


"...még sosem álltunk közelebb a közzétételekhez mint most ami állhatatosan látható előttünk. Sokkal több tény jut el a közhírekbe mint eddig valaha is bármikor és tevékenységünkről is egyre többet tudtok..."


Ahogy azt már kikövetkeztethettétek, sok esemény amire vártatok a szövetségeseink érdemeként kezdődött el. A terv elkészült, pontról-pontra halad kivitelezése és alkalomadtán láthatóvá válik számotokra a séma amit követünk és felismerhetitek, hogy mi is történik. Mostanra már össze tudtátok kötni a szálakat a Nyugat rosszabbodó pénzügyi helyzetével és az elkövetkező változásokkal amik ezt a maguk javára fogják fordítani, hogy egy teljesen új rendszert állítsanak fel. Ez az új séma már régóta meg volt ígérve St. Germain által – aki alapítója is egyben ennek – aki mindig az új rendszer mögött állt és még mindig a végrehajtásáan dolgozik. Az elmúlt századok alatt elszántsága töretlen maradt, a ti érdeketeket tartva szem előtt dolgozott ezen, biztosítva azt, hogy az új rendszer a tervek szerint fejeződik be. És valóban számos személyiség neve alatt, St. Germain volt az, aki több ezer éven keresztül vezetett titeket.

Érthető, hogy nem is tudjátok, hogy mennyi nagyszerű Mester vezette ki civilizációtokat a sötétségből a Fényre vezető útra. Imáitok meghallgatásaként jöttek ők, hogy megszabadítsanak titeket a gonoszság rabszolgaságából, ami körülvette világotokat. Ugyanakkor a Mestereknek muszáj volt tudomásul venniük karmátokat és megengedni, hogy a dolgok kijátszák magukat. Amit ti jóságnak és gonoszságnak neveztek, e két fogalom között meghúzódó ösvény nagyon szűk volt de most, hogy a Fény közbeavatkozott minden akadály nélkül halad előre. Az út jól meg van világítva és azok akik a Fény útját járják gondos védelemben részesülnek, védelmezők vigyázzák őket az úton. Természetesen ezen kívül vannak még más védelmezőtök is, nem utolsósorban ott vannak saját szellemi vezetőitek és az Angyali Lények. Hívjátok őket segítségül amilyen gyakran csak szükségetek van rájuk, hiszen ők sosem fáradnak bele a jócselekedetekbe és ez nagy megelégedésükre válik.

Bármi is történik, mindig lesz valamilyen viszály az emberek között, az eltérő erős nézetek miatt, hogy mit tartogatnak az utolsó hónapok az emberek számára. Egyszerűen hagyjátok meg a mindenkinek a saját véleményét és ne érdekeljen titeket az, ha mások próbának vetik alá a ti hiteteket, mert a teremtő hatalmatok azt jelenti, hogy több mint egy ösvény vezet el a végső napokhoz, amikor is sor kerül a Mennybemenetelre. Szabadakaratotok még a végidőkre is vonatkoznak és vágyatok szerint élhetitek meg, de mi azt mondjuk, hogy kövessétek hiteteket. Senkinek sem kéne nyomást gyakorolni másokra, hanem hagyni, hogy minden lélek saját maga döntse el, hogy mit akar. Ha a dolgok zavarosnak tűnnek számotokra most, biztosak lehettek afelől, hogy a dolgok tisztázva lesznek és mindannyiótok tudni fogja, hogy mik a kínálta lehetőségek.

Jelenlétünk természetesen erős befolyással fog bírni és egy bizonyos pontig szükséges, hogy tudjátok milyen is lesz a jövőtök. Onnan ahol most álltok egy jó nagy ugrás a mi szintünkig, amely ugrással csak nyerhettek. Természetesen előbb el kell, hogy érjetek egy magasabb tudatossági szintet és tudni fogjátok amikor ez sikerül. Mindig mondtuk, hogy a felemelkedési szándék képezi az első lépést, de onnantól kezdve azt az életet kell, hogy éljétek ami vágytok. Mások szolgálata nagy segítségetekre fog válni abban, hogy elérjétek célotok. Nem kell, hogy csodákat tegyetek, ha csupán példaként szolgáltok már az nagy segíség lesz a többiek számára. Lássátok önmagatokat másokban és tudjátok, hogy mindannyian Egyek vagytok és feladatotok annyival válik könnyebbé.

Kedveseink, még sosem álltunk közelebb a közzétételekhez mint most ami állhatatosan látható előttünk. Sokkal több tény jut el a közhírekbe mint eddig valaha is bármikor és tevékenységünkről is egyre többet tudtok. Itt az ideje, hogy tudjátok mi mindent teszünk értetek. Most jelenleg például elég lefoglal minket az, hogy a sötét összeesküvőket a helyükön tartsuk. Biztosíthatunk titeket arról, hogy terveik csak bizonyos mértékig sikeresek, eközben mi minden lehetőséget felhasználunk, hogy azt a mi javunkra fordítsuk. Mivel tudjuk, hogy mi a tervük, könnyedén keresztezni tudjuk azokat a jelenlevő szövetségeseink által. Természetesen ha szükséges közvetlen beavatkozásra is képesek vagyunk téve ezt úgy, hogy ne érjen minket az a vád, hogy beleavatkozunk dolgaitokba. Emlékeznetek kell arra, hogy civilizációtok azért jött a Földre, hogy megtapasztalja a kettőséget és nem szabad, hogy mi megakadályozzunk titeket abban, hogy tanuljatok saját tetteitekből.

Spirituális előrehaladásotok képezi továbbra is számunkra a legfontosabb aspektusát fejlődéseteknek és pontosan az volt az oka annak, hogy alávetettétek magatokat a kettőség próbájának. Kemény és erőtpróbáló kihívás volt, amiből mérhetetlen mennyiségű leckét tanultatok. Visszatérni Mesteri szintetekre nem történik egy éjszaka leforgása alatt, de mindig is ez volt célotok. Sokan a siker küszöbén álltok, hogy visszaszerezzétek Mesteri címetek és emiatt a Mennybemenetelhez vezető utat könnyebbnek fogjátok találni. Mindannyian beleegyeztetek abba, hogy élettervetek pontosan oda vigyen ahol szándékoztok lenni, tehát kövessétek ösztönötöket. Nincs kettő mely teljesen egyforma lenne, de találni fogtok lelkeket akiknek nagyon hasonló hozzáállásuk van a dolgokhoz. Általában ez az oka annak, hogy vonzódtok egymáshoz és így alakulnak meg csoportok akik harmóniában tudnak együtt dolgozni.

Ha az Isteni dekrétum úgy kívánja el tudjuk fojtani a háború fegyvereit és egy bizonyos ponton erre a közbeavatkozásra szükség is lehet. Addig is nem tudunk beleavatkozni a nemzetek közti ügyekbe és minden civakodás egy újabb kihívásnak számít, hogy békés megoldást találjunk. Sajnálatos módon azonban vannak bizonyos érdekszövetségek akik jövedelmeznek a háborúkból, akiknek nem áll szándékukban megállítani azokat amíg meg nem kapják azt amit akarnak. Más országok gyakorolta nyomás egy lépés a jó irány felé de lehetséges kéne, hogy legyen békés megoldást találni ha a békét igazán kívánják. Azon napok amikor harcolunk egymással gyorsan a múltba veszneks és a közeli jövőben teljes világbéke lesz kinyilatkoztatva. Ezekután meg lesz számunkra engedve, hogy fenn is tartsuk azt és minden háborús masina és fegyver meg lesz semmisítve. Nyilvánvaló, hogy nem hagyhatjátok, hogy az ehhez hasonló alacsony energiák megmaradhassanak a Földön ha az a célotok, hogy Fényt hozzatok bolygótokra és főleg ha benne vagytok a Mennybemenetel folyamatában.

Mi is keveredünk bele háborúkba, de mint a Galaktikus Federációnak a mi felelősségünk az , hogy véget vessünk azoknak szerte a Világegyetemben. Ezt tárgyalásokkal érjük el és nincs olyan szituáció amit diplomatáink ne tudnának megoldani. Ami titeket illet, sokszor felajánlottuk számotokra, hogy békét hozunk világotokra de mint azt már tudjátok ajánlatunkat visszautasították. Most azonban a népek felhívására jöttünk akik békét akarnak és az Isteni elrendeltetésnek adunk számot amely kitűzött egy dátumot amitől számítva minden háború megszűnik.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és kiváltságnak érzem, hogy része lehetek egy olyan kozmikus szervezetnek ami arra hivatott, hogy békét hozzon ostromlott bolygótokra.

Köszönettel, SaLuSa.
Mike Quinsey.

Website: Tree of the Golden Light
Fordítás: Bella - Galaktikus Üzenetek



Share |

Would you like to comment on this message? Send us an e-mail! If we find it appropriate, we will place it under this message.
If you would like to receive an e-mail from us when there's a new message from Mike Quinsey,
please let us know and we'll add you to our mailing list.


First Contact Radio

Every Monday night from 8 to 8:55 pm
channelings and related matters are being discussed on First Contact Radio.
The show is hosted by Dutch lightworker Maarten Horst and is presented in English.