Home > > Mike Quinsey - SaLuSa, August 31, 2012

SaLuSa – 2012. augusztus 31.

 Mike Quinsey közvetítése–

 

A sötét erők valóban elhitték, hogy nyerhetnek és az „új világrend” számukra lett volna „karnyújtásnyira”. De nem számoltak az elpusztíthatatlanságotokkal és az elszántságotokkal, hogy ellenálljatok nekik és relatív rövid idő alatt, a jelenlegi évszázadotok kezdete óta exponenciálisan növelve a FÉNYT a Földön, meghiúsítottátok terveiket. Még mindig „hangoskodni” próbálnak és még mindig azt hiszik, zavarhatják a felemelkedés tervét; de a tény az, hogy zavaró szándékú próbálkozásaik most már alig érnek célba. Sikerek eléréséhez nem rendelkeznek sem hatalommal, sem támogatással és most tanúi lesznek birodalmuk bukásának.

Amivel most foglalkozunk, az az általuk kialakított, jelenleg is működő rendszer. A kapcsolatfelvétel útjában is ez áll, de a napok múlásával, akadályaik eltávolításra kerülnek. Amint hivatalossá teszik a felfedésünket, sok tekintetben ez az esemény ’zsilipkapukat’ nyit meg további kapcsolatunkban. A nyílt együttműködést külön eseményként kell kezelni és még a felemelkedés előtt következik be. Az ilyen nagyszabású felfedéshez megfelelően kell előkészíteni az utat, mert sok ember még mindig tagadja létünket, arról nem is beszélve, hogy hajlandóak lennének-e minket fogadni. De fény kell derüljön az igazságra, mert jövőtök a miénkkel erősen összefonódik, hiszen mind Egyek vagyunk!

Megérkezésünk nem fogja azt sugallni, hogy bármit is el akarnánk „venni” tőletek; mert ennek az ellenkezője az igaz: olyan sok mindent szeretnénk adni nektek, amik segítenek nektek az új korszakba való ugráshoz. Ez még nem minden, mert csatlakoztok majd hozzánk és velünk egy szinten fogtok dolgozni és magunkat mások szolgálatára szenteljük, azok megsegítésére, akiknek szükségük van az általunk megvalósítható egzisztenciához. A jövőtök kevésbé vagy egyáltalán nem fog hasonlítani az eddig megtapasztaltakhoz; teljességében eltérő lesz, de rendkívül elfogadható! Úgy is mondhatnánk, eddig egyáltalán nem is „éltetek”, mert életek egy hamisított „valóság” szolgálatában állt. Egy olyan „valóság” volt, amiben rendelkezhettetek a szabad akarattal, hogy létrehozhassátok azt, amit szeretnétek, de ezt a „valóságot” más célokra sajátították ki a sötét erők.  

A szabad akaratotok megmarad és bármit is válasszatok, az lesz az új utatok, ami ennek a ciklusnak a lezárásával kezdődik. Ilyen feltételek mellett nincs értelme másokat meggyőzni, hogy más utat válasszanak maguknak (mint azt, amit személyesen kiválasztottak), mert mélyen legbelül még nem fogják magukat jól érezni. Ezen kívül nem létezik „végső” határidő, ami az evolúciótokat illeti. Mindenki a saját tempójában halad és ha a lelkek amellett döntenek, hogy még egy ideig a harmadik dimenzióban maradnak, akkor egyértelműen nem készek a továbblépésre. De nagy valószínűséggel nem időznek ott sokat, mert mint ahogy ti is, emlékezni fognak a korábbi tapasztalataikra.

Vajon a médiák a híradással igyekeznek-e vagy sem, az majd kiderül; mi jól haladunk előre és a nagy fináléra a dolgok a helyükre kerülnek. Az új pénzügyi helyzet lassan formát ölt- és a nagy változás szükségessége elfogadottá válik. Ezért nem tarthat sokáig, amíg az ezzel kapcsolatos hírek a nyilvánosságba átszivárognak. És ez lehet a kezdete a sötét erők végének. A pénzkészletük felügyelete nélkül összevitatkoznak és nem lesznek képesek különböző akcióikat megfinanszírozni. Minden esetre mi hatalmas pénzösszegeket, kölcsönöket és nemesfémeket nyerünk vissza, amiket vagy visszajuttatunk jogszerű tulajdonosaiknak vagy ezek egy egész világot összefogó elosztásért felelős alapítványhoz folynak be.

Kedvesek: szorgosan foglalkoztat minket, hogy figyelemmel kísérjük szövetségeseink tevékenységét, és minél szorosabban összedolgozunk, annál nagyobb sikereket érünk el. A felemelkedés után a kapcsolatunk veletek még személyesebb lesz, és gyorsan újra azokká a csillaglényekké váltok, akik már eonok óta voltatok. Ezen okból kifolyólag, újra megszokjátok és biztosabb érzéssel fogjátok feladatotokat végezni. Milyen jó lesz majd ekkor tudnotok, hogy akikkel találkoztok cselekedeteikben megbízhatóak és őszinték lesznek. Az őszinteséget magától értetődőnek veszitek majd, mert a magasabb dimenziókban nincs hely ennél kevesebbre.

Szóval tartsatok még ki egy kicsit, mert bármilyen természetű problémátok lenne, fizikai vagy más: megoldódnak! Tudjuk, hogy sokan közületek fizikai betegségektől szenvednek, ami a Földi élettel kapcsolatos dolognak tekinthető; de vigasztaljon a tudat, hogy mindegyik betegség meg lesz szüntetve [gyógyítva]. Tehát abszolút nincs semmi, amit ne tudnánk a mi gyógyító módszereinkkel kezelni, és mint energia természetű lények, rá fogtok jönni, hogy a hangok és a színek központi szerepet játszanak ebben a gyógymódban.  A ”kristályokat” is alkalmazzák ilyen esetekben, amik különösen erőteljes energiaátalakító hatásúak a gyógyító kúrákban. A kristályok a jövőben valóban nagy szerepet játszanak majd életetek során. De ezek a módszerek egyáltalán nem ismeretlenek számotokra, mert sokan közületek már éltek Atlantiszon, azokban a ciklusokban, amikor a kristályok használata szélesebb körű volt.

Meggyőződésünk, hogy lassan megértitek, miért vagyunk olyan nagy véleménnyel rólatok, hiszen a múltban lényegesen magasabb tudatállapottal rendelkeztetek. Az alacsonyabb frekvenciák megnehezítették számotokra azokra az időkre való emlékezést és csak az utóbbi időben ébredtetek valós mivoltotok felfedezésére. A lehetőségeitek határtalanok és nemsokára megtaláljátok valós helyeteket a tervben. Ha megismertek minket, felismertek majd bennünket, méghozzá azért, mert sokan közületek olyan civilizációkból származnak, akik a FÉNY Galaktikus Föderációjának tagjai. Ha viszont látjátok a számotokra ismerős lényeket, rögtön tudni fogjátok, hogy a rokonaitok; és ez micsoda (örömteli) egymásra találás lesz! Ünnepségek is lesznek, ahol nyíltan találkozhatunk veletek és akkor felismeritek majd, hogy mennyire közel álltunk egymáshoz. Ez lesz a lelkek legtermészetesebb összejövetele, akik már eonok óta együtt dolgoznak.

Olyan sok minden örömteli dolog vár rátok; ezért ne pazaroljátok gondolataitokat arra, hogy mi történik majd a sötét erőkkel. Természetesen informálva lesztek velük kapcsolatban, kik álltak a sötét tervek mögött, hogy hatalmuk alá hajtsanak benneteket és világotokat és kik a felelősek a szörnyű tettekért, amit az egész történelmetek során ellenetek elkövettek. Feltehetően a mostani életciklusotok alatti történések jobban érdekelnek majd benneteket. Sokkoló reakciókra lehet számítani, ha az emberek rájönnek és fény derül, hogy az eddig tisztelt emberek kik is valójában. Az ilyen információk szükségesek a spekulációk elkerülése végett, mint ami például 2011. szeptember 11-i tragédiát is övez; de ne használjátok arra, hogy annak résztvevőin töltsétek ki bosszútokat. Bízzátok ezt a felsőbb hatalmakra, ők pontosan tudják, mi a teendő,- de azt is tudjátok, hogy az igazságosság győzedelmeskedni fog.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és sok sikert kívánok nektek a felemelkedési felkészülésben.

Köszönet, SaLuSa!

Mike Quinsey

 

Csatornázta: Mike Quinsey

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://www.treeofthegoldenlight.com

 



Dear readers,
If you would like to help translate messages from Mike Quinsey into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.