Home > > SaLuSa - September 20, 2013.

SaLuSa – 2013.  szeptember 20.

MADAD közvetítése

Aki dolgozott tisztító folyamatán, a következő napokat mérhetetlen boldogsággal fogja megélni és képes lesz újra lazítani és érzelmi világába visszatér a béke; ehhez azt tudnánk még hozzáfűzni, hogy ez az érzés más lesz, mint korábban, mert ez a kivilágosodott lélekenergiátokból fog eredni. Ezzel együtt fog járni a felismerés, hogy teljességében megváltoztatok és már semmi sem emlékeztet a régi utakra; képesek lesztek nagyon tisztán kommunikálni a szellemi vezetőitekkel és mindenkivel a magasabb birodalmakból, akik kísérnek utatokon. Meg fogtok lepődni milyen gyorsan megértitek üzeneteiket. Nem fogtok szavakat használni, hogy kifejezzétek magatokat, hanem csak puszta szándékotok és érzéseitek teszik lehetővé, hogy a kommunikációnak a megfelelő energiát kölcsönözzétek, és ugyanezt fogjátok érezni, ha ez az energia viszonzásra kerül. Egyesek köztetek már megtapasztalták a „beszélgetés” eme formáját; számukra ez egy teljesen természetes és örvendetes mód lesz gondolataik és energiáik másokkal való megosztására; így nem kell a megfelelő szavakat keresgélni, mert már a kiküldött érzések elmondanak mindent a másiknak. Ily módon képesek lesztek energiátokból sokkal többet megosztani másokkal, - akik vagy boldogok lesznek, hogy a társaságotokban tartózkodhatnak – vagy inkább amilyen gyorsan csak lehet, felveszik a ’nyúlcipőt’, mert FÉNYETEK miatt, ami rájuk sugárzik, kellemetlenül érzik magukat és ez világossá teszi számukra, hogy még mindig nagy nehezékeket cipelnek magukkal. Ezáltal azonban mégis segítetek nekik, hogy végre döntsenek, átadják-e magukat a többiekkel együtt a FÉNYENK és a SZERETETNEK vagy kitartanának még néhány tapasztalat mellett. Nagyon heves pillanat lesz számukra, amikor összekapcsolódnak magasabb bölcsességükkel – és nagyon világos lesz számukra a válasz. Gondoljatok arra, hogy senkit sem szabad sürgetni, még ha az illető a családotokból vagy a baráti körötökből való is, mert nem ’segítségnek’ fogják megélni azt; inkább várjatok ki, míg ő maguk nem keresnek benneteket, tehát ha készen állnak, biztosan tudatni fogják veletek.


Érezzük, amint minden percben növekszik megértésetek is és az erre való reakciótok nagy örömmel tölt el minket; így intenzívebbé tesszük a veletek való kapcsolatunkat, mert tudjuk készen álltok még többre. Csak annyit mondunk többre, magyarázat nélkül, ez mit is jelent; mert köztetek mindenkinek más kívánságai, víziói vannak, hogy minek kéne lennie és tudatni szeretnénk veletek, hogy képesek vagyunk „se perc alatt” teljesíteni legmagasabb elvárásaitokat és álmaitokat; így koncentráljatok ezekre és világosan fejezzétek ki szándékaitokat anélkül, hogy elgondolkodnátok: talán „túl jók” lennének számotokra. Nagyon keményen dolgoztatok, és most eljött az idő új, csodálatos élményekre; csak magatokhoz kell engednetek ezeket és el kell fogadnotok őket, mint új – vagy magasabb szintű- valóságotok; tudjuk, hogy értitek az elmondottak jelentését. Érezzétek a szabadságot, a valódi, igazi szabadságot, ami ezt a felismerést hozza el számotokra!


SaLuSa vagyok a Szíriuszról – és a FÉNY világotokon most olyan fényes, hogy ez messze kisugárzik; az egész univerzum érzi a változást, ami ebben a pillanatban bennetek, Földanyában és az egész galaxisban zajlik. Ráébredtek FÉNYLÉNYKÉNTI valós potenciálotokra – minden tekintetben és módon, amit képzelőerőtök megenged – hordozva a bennetek rejlő bölcsesség által.

Csatornázta: MADAD
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett http://kristalyhang.wordpress.com
Forrás: http://salusathroughfaithandhope.blogspot.pt/2013/09/english-salusa-2092013.html


Dear readers,
If you would like to help translate messages from SaLuSa into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.



Share |