Home > > SaLuSa - November 29, 2013.

SaLuSa – 2013.  november 29.

MADAD közvetítése

TAz energia minden létsíkon emelkedik: a bolygó középpontjában-annak külső felszínén –bennetek – és minden életformában, akik veletek együtt mindenütt a bolygón léteznek, - és ez az energia megteremti az általatok várt felemelkedés tökéletes feltételeinek egészét. Minden bizonnyal érzitek ezt az energiát, ami áthatja testeteket, és ami nem hagy bennetek kétséget a felől, hogy történik valami. Ez az energia olyan érzésekre emlékeztet benneteket, amiket ébredésetekkor éreztetek, és amikor ez az energia elkezdett áramolni bennetek és beindította átalakulási folyamatotokat. Időközben azonban ez a lényetekbe áramló energia a felfelé irányuló fejlődésetek előkészületeinek lezárása felé vezet benneteket és bizonyára most sokkal finomabbnak és szelídebbnek érzékelitek ezt, mert most sokkal több minden érzékelésére vagytok képesek; és ezek a magasabb rezgések, amik minden átalakulásotok beteljesítéséhez szükségest hordoznak, tartalmazzák a teljes spektrum magasabb energia-mintáit. Ezek a minták könnyedén elérik azok testét, akik készen állnak létük multidimenzionális valóságába való integrálására és teljes mértékben felveszik az abban tartalmazott információt. Azok, akik egykor még úgy döntöttek, hogy lassabb tempóban haladnak előre, ezt az információt csak lépésről lépésre képesek feldolgozni, míg végül mindenki felveszi magába és készen áll az átalakulásra, amit ezek az energia-minták támogatnak. Ha elfogadjátok ezeknek az energia-mintáknak a testetekbe való belépését, megengeditek nekik, hogy szervezetetek mindegyik sejtjével összekapcsolódjon és azokat teljes mértékben átalakítsa, - amivel minden régi energia-mintát feloldhattok, amik eddig a fizikai létezéseteket teremtették. Ezek megléte a ti létezésetek során többé már nem szükséges, mert olyan eltökélten és intenzitással dolgoztatok a tisztulási folyamatotokon, hogy a megfelelő információkat eljuttattátok a teremtő erőknek – nyomatékkal és tisztán kifejezve felkészültségeteket, hogy egy magasabb létezési-síkba térjetek át [minőségi változás]. Így ez a most érezhető energia képviseli a beteljesült kívánságotokat, hogy felfelé haladjatok; és ha megértitek az élet alapelveit a magasabb valóságokban, akkor készen álltok és képesek vagytok kívánságotoknak megfelelően az utazásotok ezen részét lezárni.


Utazásotok következő állomása előkészítésre került mindegyikőtök számára a megfelelő helyen, és ott nincs több illúzió, ami korlátozhatná víziótokat; tisztán és világosan felismeritek utatok következő részét és habozás nélkül követitek. Aki még nem tudja pillanatnyilag felismerni ezt az új útszakaszt, megkap minden segítséget szellemi vezetőitől– és ez így lesz továbbra is –, akik lépésről lépésre megmutatják a következő szakaszt; akkor is, ha még az egyén az általa választott utat pillanatnyilag még nem kívánja követni, világosan fel fogják ismerni a jelet, ha készen állnak az eddigi rezgést maguk mögött hagyva egy új tapasztalati szintre lépni. Minden bizonnyal egyetlen lélek sem akar a mostani szinten a szükségesnél tovább időzni, mert mindannyian magunkban hordozzuk a vágyat, hogy tovább kutassunk, és hogy belül tanuljunk, ha megérett rá az idő; minden lélek készen áll a továbbhaladásra, ha az eddig szükséges tapasztalatokat megszerezte és kinyerte belőle a szükséges megértést [bölcsességet].


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és érzem, ahogyan energiátok gyorsan növekszik, ahogyan ti is érzitek, hogy kívánságotok a manifesztálódás útjára lépett. Érezzétek a testekben vibráló energiát és engedjétek, hogy befejezze az átalakulást. Szinte rögtön érzékelni fogjátok a különbséget, ennek az energiának a hatását és legyetek tudatában, hogy minden általatok várt meglepetés követni fogja azt.

Csatornázta: Madad
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás:http://salusathroughfaithandhope.blogspot.pt/2013/11/english-salusa-29112013.html



< previous message | next message >

Dear readers,
If you would like to help translate messages from SaLuSa into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.



Share |