Home > > Egek Vándora, August 17, 2011

Egek Vándora, August 17, 2011

Üdvözlet a Föderációtól:

Fontos hírünk van ma számotokra.Először jelenik meg az összes megfelelő jogi dokumentum, megállapodás és határozat, terv és megállapodás az összes nemzet bevonásával a Közzétételi folyamat végső formába lett öntve. Az utolsó akadályok hogy a tervek végre legyenek hajtva elhalgattattak. Ez nem azt jelenti, hogy nem kezd el az Illuminati más terveket hogy megkíséreljék eltéríteni a Közzététel végső felvonását, de a “zöld jelzés” az amit látunk ebben a pillanatban a folytatáshoz.Habár nincsen menetrend kapcsolva ehhez a folyamathoz és semmit nem kínálunk nektek ebben az időben, azt óhajtjuk, hogy készítsétek fel magatokat a kéznél lévő feladatokra azzal a szándékkal amelyre előkészítettétek magatokat nagyon régóta és oly (nagy) áron.

A modern történelem során érintettek voltunk abban, hogyan tekintünk az Illuminati által ellenőrzött tevékenységek szintjeinek elmelkedésére, különös tekintettel a vegyi csapásokra és a kulisszák mögötti(árnyékkormány) kormány érdekeltségét a Harmadik Világ erejének szétszakítására.Ezek miatt csökkentenünk kellett a késlekedést és ismét ott találtuk magunkat a Közzététel és Első Kapcsolatfelvétel reményének folyamán.

Azok nézőpontjából, akik nem értették egyáltalán a folyamatot, úgy látják, hogy egyik akció sem ígér semmi jót, amit tennénk. Valójában csak néhányan közületek látják ily módon. Megértjük, hogy fáradtak vagytok a hullámvasúton való lovaglásban amely a folyamatban lévő Közzétételi folyamat. Úgy érezzük, hogy ez szükséges ahhoz, hogy állandóan informáltak legyetek minden fejlesztésről ami történik amióta előörsei vagytok a történéseknek. Sajnálatos módon ez azt jelenti, hogy megosztjuk veletek az elégedetlenségünket ha a folyamat nem úgy megy ahogy terveztük vagy hogy egyik-másik fejlesztésünk mellékvágányra megy. Könnyen távol tarthathattuk volna tőletek és egyszerűen csak azután mondjuk el amikor a tények már menet közben vannak. De kulcsfontosságú titeket bevonni a folyamatba. A ti indíttatásotok segít megalkotni,hogy nagyon valóságosan lássátok magatokat a mostban, a valóság nagyon közel van a Közzétételhez és minden amit hoz az Emberiség számára.

A Közzététel bátor és hihetetlen lépés minden modern vezető számára amit ma megtehet. A következmények megdöbbentőek. A társadalmatok teljesen megváltozik, de ti alkalmazkodtok hozzá mert a rugalmasság a ti természetetek. Ti igazán kivételesek vagytok a kozmoszban ebben a vonatkozásban, különösen a megadatott sűrűbb formátok és amnéziás állapototok. Ez igazán a csoda amin soha nem állunk meg ámulni. Ti igazán nagyszerű és erős Spirituális Lények vagytok. És megörvendeztetün titeket azzal az idővel amikor első kézből megértitek, hogy a felejtés fátyla amikor mindannyian együtt állunk mint testvérek a mi galaktikus társaságunkban (családunkban).

Legyetek készek és felkészültek ha a Közzététel küszöbön állna, vagy ha éppen nem is. A Ti ténykedésetek, szándékotok alakítják a jövőtöket. Mi készen állunk végig menni veletek.Ne sajnáljátok senkitől a Szereteteteket, a szíveteket és a szent tiszteleteteket odaadni.

Legyetek békében.

Forrás:Galacticchannelings.com

Magyar fordítás: Angel38




Világszerte vizualizáció egy áttörés - Csatlakozz MOST!




Share |

Would you like to comment on this message? Send us an e-mail! If we find it appropriate, we will place it under this message.
If you would like to receive an e-mail from us when there's a new message from Egek Vándora,
please let us know and we'll add you to our mailing list.


First Contact Radio

Every Monday night from 8 to 8:55 pm
channelings and related matters are being discussed on First Contact Radio.
The show is hosted by Dutch lightworker Maarten Horst and is presented in English.