Home > > Mike Quinsey - SaLuSa, March 7, 2011

SaLuSa, March 7, 2011

A lélek aszerint mérettetik meg, hogy mennyi szeretetet képes megosztani másokkal. A Szeretet rejlik minden kedves tett motivációja mögött, ami semmi viszonzást nem vár cserébe. Mégis bárki bármennyit is oszt szét, az mind megtérül a Vonzás Törvénye által. Amikor a szükség egyre csak halmozódik, áldásként hat a Fényből jöttek jelenléte, és azon lelkeknek akik szolgálni akarnak másokat, rengeteg lehetőségük lesz erre. Méréseinkből azt látjuk, hogy sokkal több szolgálni hajlandó ember van, mint bármikor annak előtte. Az emberek kezdik felismerni minden lélek Egy-ségét és mihelyt túlhaladtok a politikai és vallási különbségeken, egy nagy egymásra találásra kerül majd sor, ami civilizációtokat egységben lendíti előre. Ez az azonos cél visszahozza a harmóniát és egyensúlyt a Földre.

Ne kételkedjünk abban, hogy az Emberiség egy masszív változás útján áll, és a jelenlegi problémátokra meg lesz a válasz. Túl sokáig komoly tekintetben holtponton tartottak titeket, hogy az Illiminátusok hasznot húzhassanak haláltusátokból. Nem tudták volna azonban megvalósítani teljes ellenőrzésetekre irányuló tervüket, mert a Fény lassan megkötötte magát és gyakorlatilag megállította ténykedésüket. Mi a Galaktikus Federáció világosan megmutattuk nekik, hogy mire képes a technológiánk, hogy milyen mértékben vagyunk képesek gátat szabni a Mennybemenetel megakadályozására tett próbálkozásaiknak. És még ennél is sokkal több van a tarsolyunkban. Nincs semmi sem amit tehetnének, amivel ne lennénk képesek megbirkózni. Ezért védve vagytok bárminemű világkatasztrófától, és Földanyával együtt el fogjátok érni uticélotok. Az a feladatunk, hogy minél több lélek ébredjen fel és minden segítséget megadva nekik, megtalálják a Mennybemenetelhez vezető utat.

Már nem sok van hátra ahhoz, hogy a dolgok igazán lendületbe jöjjenek. Izgalmas idő vár rátok, ami örömet és vidámságot hoz magával. Vannak köztetek akik nehéz időket élnek meg, de mindegy, hogy miből fakad a probléma, a válasz már adva van. Meg lesztek lepve, hogy milyen gyorsan egy igazságos és elfogadható életet teremtünk a Föld minden lakója számára. Számos szükségletetek van, de a tervek amik ezeket orvosolják már készen vannak. Ez felkészít mindannyiótokat a végidőkre és készen álltok majd felemelkedni a megfelelő időben, magasabb tudatosságú Lényekként. Néhányatok már észrevette magatokon belül ezen változások kezdetét és ezek folyamatosan növekedni fognak, amíg teljes tudatosságot nem értek el. Ez az előírt követelmény minden lélek számára, aki el akarja érni a magasabb dimenziókat. Ami magabiztossággal tölthet el titeket az az, hogy olyan sok lélek állt be sorainkba, hogy részese legyen ennek a nagy kalandnak. Amikor elérkezik a megfelelő idő, miután sor került az Első Kapcsolatfelvételre, az út nyitva fog állni számunkra, hogy közétek menjenek. Mindenesetre, ismerősnek fognak tűnni neveik: nevek, amik időről-időre feltűntek történelmetek porondján.

Felbecsülhetetlen maga az a tapasztalat, amin most keresztülmentek, ha belegondoltok, hogy milyen egyedülálló élményről van szó. Kiváltságosok vagytok, hogy inkarnációtok el lett fogadva erre a periódusra és ha másként gondoljátok, kérlek emlékezzetek arra, hogy pontosan tudtátok mi vár rátok, mielőtt erre vállalkoztatok volna. Az erősek közül valók vagytok, akiknek van célja és szándéka, akik elegendő tapasztalattal rendelkeztek ahhoz, hogy leküzdjétek az akadályokat és próbatételeket. Amit nyertek az az, hogy ilyen rövid időn belül drasztikusan megemeltétek tudatosságotokat és ennek nagy hasznát fogjátok venni az elkövetkezendő időkben. Ez az amiért dolgoztatok sok-sok életen át és nem számít, hogy volt idő, amikor az alacsonyabb vibrációk magukba szippantottak. Mihelyt ugyanis a Fény útját választottátok, segítséget kaptatok megtisztítani régi karmátokat, míg végezetül a palatábla tisztára lesz törölve a Kegyelem Törvényén keresztül. A Teremtő arra vágyik, hogy minden lélek végül térjen vissza és Fény szolgálatuk azt jelenti majd, hogy sok tapasztalatra tettek szert. Semmi élmény sem veszik kárba, hanem felhasználható mások segítségére, akik szintén keresik az utat tudatosságuk megemeléséhez.

A pénzügyi változások megbeszélései folytatódnak és meg fognak valósulni, hogy megakadályozzanak egy újabb összeomlást, amit kapzsiság vagy elfogadhatatlan üzleti praktikák okoznak. A kicsinek meg lesz a maga varázsa és biztosítani fogja, hogy a pénzkölcsönzők soha többé ne rendelkezhessenek hatalommal, amivel tönkre tudnák tenni életetek. Valójában ahogy azt már sokan tudjátok, ezek a változások egy egészen új felépítési rendszernek a kísérői lesznek. A Pénz Monopóliuma ahogy ti nevezitek, nem lesz megengedve és a jövőben nemesfém fedezete lesz. Sokan NESARA –ként (The National Economic Stabilization and Recovery Act = A Nemzeti Ekonómia Stabilizáció és Felvirágzási Törvénye) ismeritek ezt a tervet és ez részét képezi annak az új pénzügyi felépítésnek, ami bemutatásra vár. A legnagyobb nyereség mindenki számára, az adósságok eltörlése lesz, ami véget vet oly sok ember aggodalmának.

Ne féljetek Kedveseim, hamarosan minden meg fog változni, megadva mindannyiótoknak az esélyt az újrakezdéshez, hogy örömet és boldogságot hozzunk életetekbe, ahogy az mindig is lehetett volna. Amikor felemelkedtek, nem fognak más lelkek veletek menni, hacsak nem emelték fel rezgésszámukat a szükséges szintre. Ez a törvény, ami ily módon biztosítja a harmóniát és az egyensúlyt, ami a magasabb dimenzók jellemzője. A szabadakarattól függ és senki sem emelkedik fel automatikusan, hacsak nem érték el a kívánt szintet. Ha már eldöntöttétek, hogy szeretnétek felemelkedni, akkor akár teljes bizonyossággal el is fogjátok azt érni – de figyelmeteket mindvégig tartsátok a célon. Hacsak nem hoztok egy tudatos döntést, hogy ki akartok szállni, azt veszitek észre, hogy egyre tisztábban éreztek rá, mi is kell a sikerhez. Természetesen Szellemi Vezetőitek veletek fognak dolgozni, tehát hallgassatok megérzéseitekre.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és elmondjuk nektek, hogy egyre több a dolgunk, ahogy lépésről-lépésre közelebb kerülünk a Bejelentésekhez. Ez egy nagyon fontos előrelépés, ami sok lehetőséget fog megnyitni előttünk. Ez leveszi a fedelet sok mindenről, ami titokban volt előttetek tartva, legfőképpen az ET kapcsolatról, ami többszáz éve tart. Itt az ideje, hogy kiderüljön az igazság, ami egyszerre lesz meglepő és sokkoló.

Köszönetel, SaLuSa.
Mike Quinsey.
Website: Tree of the Golden Light
Fordítás: Livia - Galaktikus Üzenetek


Share |

Would you like to comment on this message? Send us an e-mail! If we find it appropriate, we will place it under this message.
If you would like to receive an e-mail from us when there's a new message from Mike Quinsey,
please let us know and we'll add you to our mailing list.