Home > > SaLuSa - November 1, 2013.

SaLuSa – 2013.  november 1.

MADAD közvetítése

A magasabb valóság mindazokkal van, akik úgy döntöttek, hogy amint lehetséges megélik azt, mert azon vannak, hogy lényük szükséges átalakítását beteljesítsék, amivel képesek igazodni/ráhangolódni a magasabb energia-áramlatokra. A felemelkedési folyamat során a magasabb valóságok első megtapasztalásakor, mások mind nagyszerű információs forrásként szolgálnak, ha [utóbbiak] úgy döntenek, lezárják saját előkészületeiket. Ezek az információk a Földanyán az emberiség egész kollektív tudatába kerülnek tárolásra, és azokat, akik többet szeretnének megtapasztalni, odavezetik, hogy rácsatlakozhassanak; meglehetősen egyszerű lesz ezt az energiamintát megtalálni, mert tiszta SZERETETBŐL és tiszta FÉNYBŐL áll és erős vonzási erőt fog mindazokra gyakorolni, akik a felemelkedésre és az átváltozásra törekednek. Egyik korábbi tanulási-tapasztalat sem hordoz magában ilyen erős energiát, kivéve azokat, amiket már ismertek a történelmetekből, és amik valódi értelmét már időközben felismertétek. Terelgettek benneteket azokban az időkben, amikor fejlődésre volt szükségetek és megmutatták a SZERETET és a FÉNY útját. Annak ellenére, hogy ezekhez nagyon kemény élettapasztalatok is kapcsolódtak, ez mégis a ti választásotok volt és mindazoké, akik úgy döntöttek, megmutatják másoknak az utat, - ahogyan ezt ti most teszitek. Az ébredésetek folyamán meglehetősen nehéz pillanatokat is átéltetek; de amint azt választottátok, hogy a mások szolgálatának útját követitek, már semmi sem tántorított el benneteket, mert ez az önfelismerés legcsodálatosabb formája: ahelyett hogy mérgelődnétek és másokat gyűlölnétek, most már csak SZERETET árasztotok és megfigyelitek, hogy ez hogyan változtat meg mindent. Ezek az érzések – a teremtés természetét követve, amiben mindannyiunkat teremtettek – olyan hatalmasak, hogy szüntelenül támogatják az elsődleges energiaáramlást és minden szándék és megvalósítás között létrejövő lehetséges akadályt elhárítanak a FÉNY még szélesebb körű elterülésével, ami magában hordozza a feltétel nélküli SZERETET magas frekvenciájú mintázatát. Ily módon képesek vagytok a saját magasabb szintű valóságotokba emelkedni, amit ti hoztatok létre; és ezeket a tapasztalatokat hozzáfűzitek minden többi ember kollektív tudatához és ösztönzitek őket a saját magasabb szintű valóságuk létrehozására. Így teljesedik ki a szükséges kollektív átalakulás: a saját szándékotok által, hogy szeretnétek megtapasztalni az élet magasabb szintű verzióját a Földanyán, és az által, hogy ezt a szándékot mindenütt terjesztitek – minden egyes elképzelhető részletben,- meghagyva azt a tiszta és erőteljes formájában -, hogy üdvözöljétek a többieket, akik azért jönnek, hogy az általuk választott ösvényt megtapasztalják.

Szándékaitok eredménye számunkra már sokszor felismerhető, méghozzá egy olyan erőteljes kifejeződési formában, amin elcsodálkoznátok, ha látnátok, hogy a tavalyi év óta mennyi minden megváltozott. Minden tökéletes összhangban halad az általános átalakulásotokkal, és ebben az időszakban intenzíven tisztulnak meg az alacsonyabb energiák, mert semmilyen próbálkozás nem tudja többé feltartóztatni az átalakulás folyamatát. A továbbra is az alacsonyabb energiákhoz kötődő emberek bár még rátalálnak ezekre az energiákra, de ezek már nem gyakorolnak olyan hatalmat az egész emberiség fölött, mint korábban, mert a magasabb rezgésű energiák már elfoglalták helyüket a többi ember életében, akik már meghozták döntésüket és elhatárolódnak a félelemtől és e helyett azon vannak, hogy még több SZERETETET hozzanak élettapasztalataikba.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és azt kívánom, hogy ismerjétek fel egyéni döntéseiteket, amik egyenes úton vezetnek benneteket életetek ösvényén; ne legyenek kétségeitek azzal kapcsolatban, hogy lehetett volna másképp cselekedni. Minden a célt, a felismerést és a megértést szolgálja, és ez folyamatosan és tökéletesen vezet benneteket a magasabb szintű létezési valóság felé. Hallgassatok szívetekre, mert minden kapcsolat majdnem tökéletesen működik, ezért teljességében bízhattok önmagatokban, amikor abból bölcsességet nyertek, mert szellemetek tiszta és arra vár, hogy hozzájusson szívetek információjához.

Csatornázta: MADAD
Magyar nyelvű fordítás : Scarlett http://kristalyhang.wordpress.com
Forrás: http://salusathroughfaithandhope.blogspot.pt/2013/11/english-salusa-1112013.html


Dear readers,
If you would like to help translate messages from SaLuSa into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.



Share |